5.fejezet

- Nem, nem vagyok orvos.- mintha olvasott volna a gondolataimban.

- A-Akkor.?- közben fel-fel szisszentem, mert próbáltam fel ülni, de a fájdalom nem hagyott. 

- Nyugi, már. Ne játszd a hőst, mikor egy méretes vér folt van a pólódon. Amúgy Zayn vagyok, Zayn Malik. Önkéntes vagyok, segítek a sérülteken. Te pedig Bell, ugye.?- mosolygott rám.
Hirtelen nem tudtam honnan tudja a nevem, és még is mit fog velem csinálni, de szimpatikus volt a srác.

- Igen, Bell vagyok.
- Na gyere.- emelt meg.
- Várj, a húgom.- állítottam meg.
- Hol van.? Oda megyek érte.- mondta.
- Nem tudom. Őt és a szüleimet jöttem vissza megkeresni.- mondtam lehajtott fejjel.
- De nem találtad meg őket.- fejezte be végül ő a mondatomat.- Figyelj Bell, nem kereseted őket tovább, mert ha most nem lát egy orvos valószínűleg elvérzel. Így is elég durván nézel ki, nem kéne tovább húznunk az időt.- miközben ezt mondta végig a karjaiban tartott, hiszen már lábra állni is alig tudtam.
- Kösz.- mondtam először egy gúnyos mosollyal, aztán elgondolkodtam. Mi lett volna ha nem jön, lehet hogy tényleg elvéreztem volna. Most segíteni akar, én meg ki gúnyolom, lehetnék hálásabb is.- De tényleg kösz.
Egyre jobban fájt a mellkasom, és egyre nehezebb volt a levegő vétel. Időérzékem nem volt, nem tudom mióta cipelhetett Zayn.

Zayn szemszöge.:
Nagyon rosszul néz ki ez a lány. Már lassan olyan színe lesz mint aki alig él. A vértől ami belőle szivárog ki, már az én pólóm is el ázott. Nem tudom, mi lesz ha nem érek oda időben. De tudom hogy már csak pár lépés van hátra a kórházig. De ott is szörnyű volt a helyzet, nem tudtam hogy lesz-e hely, vagy hogy azonnal el tudják-e látni, de bíztam benne. Mert ez a lány az életéért küzd a karjaimban.

- Doktor, doktoor várjon egy pillanatra, ez a lány sürgősségi eset, kérem nézze meg.- loholtam az orvos után.
- Tegye le arra az ágyra, és majd meglátom mit tehetek. Rengeteg sürgősségi eset van itt, nem csak az a lány.- mondta ezt egy ágyra mutatva, és a mondata végére már nem is láttam az orvost.

Néztem Bell-t ahogy csukott szemmel fekszik az ágyon. Egy nővér infúziót kötött be neki, és lélegeztető gépre rakták. A gépek tartották életben.

- Zayn...- suttogta.- Zayn.. kérlek, keresd meg a húgom, és a családom.
- Nyugodj meg megteszem a tőlem telhetőt.- fel álltam megnéztem a kartonját, hogy megtudjam mi a család neve, és utána nézhessek a többieknek.

Szörnyű volt látni a sok sérült embert, akár merre néztem, csak azokat láttam. És az hogy egy ilyen lány is így megsérült, és még a családját sem találja, át rázta a hideg a testem ahogy bele gondoltam magam az ő helyzetébe.

**

Nem tudom mikor ment el Zayn, de már azt akartam hogy vissza érjen, és végre tudjak egy korombelivel beszélni, aki nem orvos. És persze meg akartam tudni, hogy mi van a családommal.
- Hey Kislány.- hallottam az ismerős hangot.- De szarul nézel ki. Mid fáj.?
- Köszi, édes vagy. Amúgy a tüdőm, ja és minden más ha meg mozdulok. - mosolyogtam rá.

Kezdtem volna a következő mondatom mikor egy orvos ki hívta őt. Rólam beszéltek. Tudtam, mert az orvos többször rám nézett, és valami papírt is mutatott Zayn-nek. És abból az arckifejezésből amit a fekete hajú személyi "nővérkém" levágott nem sok jóra tudtam következtetni.
10 perc konzultálás után, elindult felém lehajtott fejjel.

- Mi az.? Mi történt.? Mit mondott neked az orvos.?- kérdeztem.
- Bell, sajnálom...

4. fejezet

.. Nem tudom mi történt, levegőért kaptam, amint a fejem ki bukkant a víz felszínére. Az első gondolat ami a fejembe ötlött, az hogy hol van Maya. Szörnyű volt a helyzet, a fákat a gyökerénél fogva tépte ki a szél, a házak romjai a vízben úsztak, vagy éppen a víz alatt voltak, mindenütt emberek, holtak, és élők. Nem tudtam mit csináljak, csak hánykolódtam a vízen, és levegőért kapkodtam. Nem láttam semmi ismerős arcot, sőt, nem túlzok ha azt mondom hogy én voltam az egyedüli ember aki még élt, azon a szakaszon. Éreztem, hogy a tüdőmmel történt valami, és hogy rettentően fáj az oldalam. Egy matrac hánykolódott a közelembe, feltápászkodtam rám. Ekkor vettem csak észre azt hogy mennyire komoly is a helyzet. Mind velem, mint az egész hellyel. A pólómból csavarni lehetett volna a vért és a vizet. Mindenhol kisebb- nagyobb zúzódások díszítették a testemet. A víz ami el árasztott mindent homok barna színű volt.

Fogalmam sem volt arról hogy merre is vagyok pontosan. Amikor a matrac neki ütközött egy félig ki dőlt fának. Amikor ki nyitottam a szemem, láttam hogy a helyzet javult, a víz kissé vissza húzódott, és emberek jöttek a sebesültekért.
- Hölgyem, meg mondaná a nevét.?- nézett rám egy nálam idősebb nő, aki közben felsegített a kocsira.
- Isabella Kyle.- nyögtem.
Fel írta egy kis papírra, és a mellkasomra ragasztotta. Majd rá írta egy félig tele lévő lapra is. majd be szállt az anyós ülésre.

Éppen indították volna a kocsi motorját, mikor feleszméltem hogy a húgom nincs velem. És anyut meg aput sem látom sehol.
- Várjoooon, nem mehetünk el. - ugrottam le a kocsiról.
- De hölgyem muszáj indulnunk.- fogta meg a kezem a nő.
- De a a húgom, és a családom. Nélkülük nem megyek el innét.
- Kérem, nyugodjon meg. Mondja mi a neve a húgának és a szüleinek.
- A húgom Maya Kyle, az apám George Kyle, az anyám pedig Rose Kyle.
- Rendben. Akkor most már indulhatunk.?
- Igen. De nélkülem. Én vissza megyek a hotelbe, biztos ott vannak.
- De hölgyem, ez felesleges. - indult el a nő a kocsi felé.
- Lehet hogy magának az, de nekem a legkevésbé sem.- indultam el.

Céltalan indultam el. Vagy is nem. Volt célom. Az hogy meg találjam a családom. De azt nem tudtam hogy merre keressem őket. Az oldalam egyre jobban szúrt, és kezdet fájdalmassá válni a levegő vétel. A pólómon egyre nagyobb foltot hagyott a vér. És kezdett fogyni az erőm. Az ég narancssárgás volt, a lemenő nap fénye miatt. Sötétedett. De nekem csak egy dolog lebegett a szemem előtt hogy megtaláljam a családomat. A távolban, kirajzolódott egy ismerős forma, már ami meg volt még belőle. A hotel volt. A remény újra felcsillant, és minden erőmmel közeledtem felé.

Reménytelen. Gondoltam magamba mikor semmi eredménnyel, huppantam le egy szét foszlott matracra. Már sötétedett. Sírni kezdtem. Nekem semmi kedvem nem volt eljönni, ide. Éreztem hogy nem lesz itt semmi jó dolog. A sírástól köhögni kezdtem, vért köhögtem fel. A tüdőm egyre jobban fájt. Egyedül vagyok, itt a semmi közepén.

- Heeeey, élsz még.?
- M-micsoda.?- nyögtem fel.

Amikor kinyitottam a szemem, egy fiút pillantottam meg. Fekete haja volt, és hatalmas gyönyörű barna szemei. Az arcát borosta fedte, de nem nagyon csak egy picit. Fehér ruhában volt mint az orvosok.

- Nem, nem vagyok orvos.- mintha olvasott volna a gondolataimban.
....

3. fejezet

...Landolás.

Be vallom. Hawaii tényleg nagyon szép hely. De még mindig nincs szükségem erre, erre az egész nyaralás témára. Ezek a gondolatok bolyongtak a fejembe, aztán elém pattant egy szőke göndör hajú, fiatal lány, egyenruhában, egy tálcával a kezébe, amin két darab pezsgős, és két darab valami alkohol mentes ital állt.

- Üdvözöljük önöket a Royal Kona Resort-ban. Reméljük élvezni fogják a nyaralást, és a szolgáltatásainkat.- mondta hatalmas mosollyal az arcán.

Nem volt nekem szimpatikus, túl buzgó volt. És amilyen kedvem volt ehhez, nem csodálom hogy nem volt szimpatikus be a lány.  Válaszképp megfogtam az egyik pezsgős poharat, a bőröndömet a bőröndhordozóra tettem, majd elindultam a víz felé.

- Még mindig nem preferálja Hawaiit.- még halló távolságon belül voltam, mikor anyu apu felé fordulva mondta ezt.

Kerestem egy helyet, ahol egyedül lehetek. Sikerült is egy olyat találnom ahol csak a madár csicsergést hallottam. A homok aranybarna volt, a tenger pedig azúr kék. A nap lágyan melegítette az arcom. Csak ültem ott és gondolkoztam. Gondolkoztam azon hogy vajon mi lesz akkor ha vissza megyünk. Minden marad a régi.?! Ez volt az amit nem akartam. A gondolat menetemet folytattam, miközben levetkőztem, és bele sétáltam a vízbe. Kellemes hőmérsékletű volt. Úsztam, ameddig bírtam..

Délután négy volt amikor vissza mentem a szállodába, anyu és apu a medencében hűsítették magukat. A húgom a szobában olvasott valami könyvet, csatlakoztam hozzá, és elővettem a laptopom, hogy kapcsolatba léphessek az otthoniakkal. Pechemre senki olyan nem volt fent akivel érdemes lett volna beszélni. Úgy döntöttem alszom egyet...

Aludtam volna, de azt éreztem hogy mozog velem az ágy,  Mayára néztem, és egyből rájöttem nem csak én érzem ezt.

- Bell..- nézett rám összeráncolt homlokkal.
- Igen Maya, én is érzem és fogalmam sincs hogy mi ez...- fel álltam az ágyról, és az ablakhoz sétáltam, ami a kinti medencére nézett.
Ott kint orkán erejű szél fújt, a pálmafák szinte a földig hajoltak a szél erejétől. A kint lévő emberek is furcsán néztek egymásra, és válaszokat vártak. Ahogy Mayára pillantottan ő is. Vissza fordultam az ablak felé, változatlan volt csak a szélt láttam fújni. Egy kis idő után, a medence vize zavaros lett, és remegni kezdett a lábam alatt a talaj.

- Maya, feküdj fel az ágyra és erősen kapaszkodj meg..- befeküdtem mellé, és egyik kezemmel az ágy támláját markoltam.- És ígérd meg, hogy soha nem engeded el a kezem.- megfogtam apró kis kezét és olyan erőse szorítottam ahogy csak tudtam.
- Bell, most mi fog történni.?- nézett rám.
Láttam a szemében a félelmet. Nem tudtam mi fog történni, így nem tudtam meg nyugtatni, én is féltem.
- Csak csukd be a szemed, és szorítsd erősen a karom.- mondtam miközben én is lehunytam a szemem...

2. fejezet

-Szia Jake...- vettem fel álmosan a telefonom.

Jake 5 éve a legjobb barátom, magas barna hajú, kék szemű kigyúrt, egyszóval nem rossz pasi. De mióta ismerem, azóta nem volt több köztünk puszta barátságnál. Ő tényleg az a fiú, aki teljes mértékben megért, ért hozzám és tudja mit mikor csináljon.

- Na mi újság kislány.? Csak nem aludtál.?- hangzott a mély hang a vonal túl oldaláról.
- De aludtam, próbáltam ki heverni ezt az egész Hawaii dolgot. Annyira nincs kedvem menni Jake. - nyöszörögtem.

Tudom hogy milliónyi ember a fél életét oda adná egy ilyen útért, főleg ha olyan helyzetbe lennének mint mi.

- Isabell...- csak ő hív a teljes nevemen, még a szüleim sem szólítanak így. - tudod hogy mi a véleményem erről hogy nem akarsz menni. És azt is tudod hogy én jó ötletnek tartom hogy el menj, szóval felejtsd ezt el, és pakolj be a bőröndödbe.
- Rendben Jake. És veled mi újság.? Mi a helyzet Jessicával, még mindig változatlan az ügy.?

Jessica az a lány, akiért Jake már egy fél éve mindent meg tesz. De komolyan mindent.
A lány fekete hátközépig érő hajú, zöld szemű, körülbelül 170 cm maga, és a fél iskola oda van érte. De neki senki nem kell.. még Jake se.

- Változatlan, kezdem azt hinni hogy nincs értelme annak hogy törjem magam érte.- hallatszott a búslakodó hang.
- Jobbat érdemelsz hidd el nekem. Lesz olyan lány akinek kelleni fogsz.! De nekem most mennem kell. Holnap kilenckor indul a repülőgép. Nyolcra idejössz értem.?- kérdeztem hadarva, mert közben hallottam hogy anyu haza ért.

Az órára pillantottam, már negyed tízet mutatott. Ma is túlórázott.

- Igen, ott leszek. Aludj jól, Isabell.- hatalmasat bele puszilt a készülékbe, majd megszakította a vonalat.

Halkan ki sétáltam a konyhába. Anyu az étkező asztalnál ült, valami lapot szorongatott a kezébe, fejét a tenyerébe hajtotta.

- Fizetés.?- kérdeztem suttogva.
- Ezt nem nevezném annak, Bell.- hallottam ahogy el csuklik a hangja.

Kivettem a kezéből a papírt. Én is szembesültem azzal hogy az amit kapott tényleg nem sok. 300$ állt a papíron végösszegként.

- Még jó hogy Hawaii-n semmit nem kell fizetünk.- egy erőltetett mosoly jelent meg az arcán.
- Eddig is megvoltunk, ezután is megleszünk.- nyugtattam.

Mindketten tudtuk hogy ez nem így van. Kegyes hazugság volt.

**
Másnap.

Pontban nyolckor hallottam megszólalni Jake autójának dudáját. Felkaptam a bőröndöm kicaplattam a konyhába, ki halásztam egy banánt a gyümölcsök közül, hagytam egy cetlit anyuéknak hogy fél kilenckor a reptér előtt leszek, és becsuktam magam mögött az ajtót.
A következő pillanatban, már Jake nyakában lógtam.

- Nem fogom nélküled bírni 2 hónapig.- mondtam, miközben a bőröndömet pakolta be a csomagtartóba.
- Én örülök, hogy nyugtom lesz.- viccelődött.

Bele ütöttem a vállába, mutatva ezzel hogy vettem a poént. Imádtam a kocsijában utazni, bőr illatú és fekete az egész. Illet Jake macsó stílusához. Az ablak le volt húzva. Élveztem ahogy a szél játszadozik a hajammal. A kocsiból hangos R'n'B zene szűrődött ki.
Aztán felcsendült egy régi zene, az ACDC Highway to Hell című száma. Jake-el egymásra néztük, majd együtt az előadóval kezdtük énekelni.
A reptérhez érve, még mindig énekeltünk, ezzel magunkra vontuk az emberek figyelmét. Később már azzal hogy Jake felkapott.

- Isabell, Megígéred nekem hogy vigyázni fogsz magadra.?- kezdett lejjebb engedni.
- Megígérem. De neked is meg kell ígérned hogy nem fogsz el felejteni, írni vagy hívni nap mint nap. Vagy legalább két naponta. Tudni akarom hogy mi történik veled. Azt akarom hogy olyan lenne mintha itt lennék.- mondtam komolyan.
- Olyan lesz.! Hiányozni fogsz kicsi lány.- ölelt meg.
- Te is nekem, Jake.- mikor ki szabadultam a karjaiból, és kinyitottam a szemem, a szüleim már vártak.

Búcsúként még nyomott két hatalmas puszit a homlokomra, majd el engedett. Rossz volt el válni tőle, hiszen majdnem mindennap voltunk együtt, volt hogy csak egy órára, vagy csak egy apró csevej idejére, de voltunk. Nekem ő volt a legjobb barátom.

* Megkérjük kedves utasainkat, hogy kapcsolják be biztonsági öveiket, a gép megkezdi a felszállást.* ...

1. fejezet

Boldognak kéne lennem. De nem vagyok.  De miért is kéne.? Mert megyek Hawaiira.?! Ugyan már, pont ez nem hiányzott az életemből.

-Bell.?!- hallottam anyu hangját az ajtó túl oldaláról.

Na meg erre. Nincs kedvem ahhoz hogy most végig hallgassam azt hogy mennyire jó lesz nekünk ott. De meddig is lesz jó 2 hónapig.? Kit akarunk azzal átverni hogy minden rendben az életünkkel.?

-Gyere be.! - mondtam miközben a bőröndömet vizslattam, amiben egy pár zokni hevert.
- Örülök, hogy pakolsz Bell. Ez nagy lehetőség a családunknak.- mondta.

Éreztem, hogy nem felhőtlen az öröme. Leült az ágyam szélére, szemét a padlóra szegezte. Nem szólt semmit. Levegő vétele robot szerű volt. Csak ült ott.

- Lehetőség.? Még is milyen lehetőség.? Az hogy 2 hónapig Hawaiin leszünk, nem oldja meg a problémáinkat. 2 hónap után, vissza jövünk ide, és minden változatlan lesz. Ez a megoldás.? - összeráncolt homlokkal közöltem vele a tényeket.

Ingerült voltam. Ő pedig rá eszmélt arra hogy igazam volt. Fájt neki.

- Bell...- emelte fel a fejét.
- Ne haragudj..- eszméltem rá arra hogy milyen nyersen fejeztem ki magam.
- Nem, igazad van. Nem lesz jobb ettől semmi sem. De legalább Maya jól érezheti magát, míg mi egy kicsit pihenünk. Hidd el nekem, minden rendben lesz.!- az arcomra egy puszit nyomott, majd be húzta maga mögött az ajtót.

Minden rendben lesz... Cikázott a mondata a fejembe. 15 éves korom óta mondják ezt. Féltem Mayát. Nem az utazástól, hanem attól amikor már neki is ezt fogják mondani. Ezért akartam a kávézóban dolgozni, hogy Mayának olyan háttért biztosítsak, ami mellett nem kell hazudni neki. És amit nem kell szégyellnie. Az ágyamban voltam miközben az agyam nem hagyott aludni.

**
Másnap.

Apu az étkező asztalnál ült, a reggeli lapot olvasva. Maya vele szemben ette a müzliét.
Anyu már nem volt otthon. Minden nap korán megy és későn jön. Plusz órákat vállal, hogy több pénzt hozhasson haza.

- Jó reggelt.!- pusziltam meg apu feje tetejét, és Maya homlokát.
- Segítenél ma a húgodnak a bepakolással.?- kortyolt bele a kávéjába.

Az arcát fürkésztem, próbáltam le venni az érzéseit. Apu mindig jól rejtegeti. De ha valaki akkor én mindig meg fejtem.

- Persze..- mondtam mosolyogva.- Apu, te ugye nem hiszed hogy ez után a 2 hónapos "álom nyaralás" után minden rendbe jön.?!- kicsit lejjebb vittem a hangom, hogy Maya ne szűrje le hogy miről beszélünk.
- Bell..- a húgomra pillantott..- Lehetne hogy ezt később beszéljük meg.?

Gondoltam hogy ez lesz, mindig mindent későbbre halaszt. Sosem végez, vagy fejez be semmit sem. Ezért vannak gondok a munka helyén is.

**

Várod már az utat Maya.?- kérdeztem miközben pólókat hajtottam be, a pici rózsaszín bőröndjébe.
- Igen.- mosolygott.- De miért van az hogy te nem vagy elragadtatva ettől.?- nézett rám.

Hihetetlen hogy mennyi mindent letudnak olvasni az emberről. Még ilyen fiatal korban is. Nem akartam hogy Maya valamit is észre vegyen ebből. Azt akartam hogy neki minden jó legyen.

- De, én is nagyon várom. Nézd készen is vagyunk. A te bőröndöd tele van. Most át megyek és be pakolok én is.- megsimítottam szökés barna loknijait, majd magára hagytam.

Át mentem a szobámba, és hátamra fekve hevertem az ágyamon.
Nem tudom mióta feküdhettem ott, de a telefonom rezgésére ébredtem.

- Szia Jake...

Prológus.

A történet amibe bele csöppenünk.
Egy hosszú sötétbarna hajú, barna szemű, átlagos 17 éveshez illő test alkatú lány épp a bőröndjébe pakol. A neve Bell.
Michinganben él, a szüleivel, és a húgával Maya-val. Az ő életük eltér azoktól a milliárdos emeberéktől akik Michigan nagy részét alkotják. Az anyja Sam, egy fodrászüzletben dolgozik, apja Dave pedig egy autószerelő műhelyben. Maya 11 éves, és még semmit nem érzékel abból, hogy a családjuk helyzete nem a legjobb.
És hogy miért is pakol Bell a bőröndjébe.?! A szülei egy beteljesült álomnak nevezik, de ő  inkább úgy hívná beteljesült szívás. Húga Maya, a neten regisztrált valami 'regisztrálj és nyerj egy 2 hónapos álomutazást, neked és a családodnak' hülyeségre. Pár hónappal a regisztráció után Sam telefonja megy csörrent, és gratuláltak hogy megnyert egy 2 hónapos utazást Hawaiira. Az egész család, buzgón pakolt. Csak Bell nem. Örülnie kellene hiszen Hawaii csodaszép hely. De éppen most kapott állást a helyi kávézóban, és most hogy önálló életet kezdhetne, és segíthetne a családjának, el rángatják innen.
A történet, ezután hatalmas csavarokat, fordulatokat, tragédiákat, szerelmeket, csalódásokat rejt maga mögött. És hogy hogy fog a képe kerülni Zayn a vállalkozó szellemű 20 éves.?! Olvasd a történetet, és minden titokra fény derül..